Megcsal a párom - mik a hűtlenség jelei?

hűtlenség jelei: Minden kapcsolatban vannak problémák, de semmilyen ok nem lehet elfogadható a hűtlenségre. Sajnos néha hajlamosak vagyunk elfogultnak lenni a párunkkal, és inkább "homokba dugjuk s fejünket", mert félünk szembenézni az igazsággal, pedig érezzük, hogy valami nincs rendben. Csak az a baj, hogy attól, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne semmi gond, az a gond mégis csak ott van, és egyre csak növekszik. A hűtlenség jelei lehetnek például, ha a párunk hirtelen egyre többet túlórázik (és mégsem kap több pénzt), vagy nem törődik velünk annyit mint eddig, vagy ha egyre idegesebb, agresszívabb, flegmább velünk, és persze ha felére csökken benne a szexuális vágy. Ha a hűtlenség jeleit tapasztaljuk, nem kell rögtön meggyanúsítanunk a párunkat, üljünk le és szépen beszélgessünk el vele mindenről. Kérdezzük meg tőle, hogy mégis mi az oka, hogy így elhanyagol minket. Ugyanis a pasik memóriája e téren nem valami jó, és nincs benne egy kicsi rasszizmus sem. De általában a legtöbb férfira igaz, hogy mikor már teljesen a magáénak tudja szerelmét, már nem harcol érte, nem halmozza el ajándékokkal, és a figyelmesség is csökken társa iránt. Én nem sorolnám a hűtlenség jeleihez azt, ha valaki azt állítja, hogy mással látta a párunkat, vagy, hogy ő maga volt vele. Ilyen esetben a legrosszabb amit tehetünk, hogy számon kérjük kedvesünket, és azt várjuk, bizonyítsa be, hogy nem hazudik, és tényleg nem csalt meg minket. Nos, a probléma forrása az is lehet, hogy az illető, aki azt állította, hogy a párunk hűtlen, talán ő is csak hallotta valakitől, vagy rosszul látta (igaz, hogy ritkán de még ez is előfordulhat!) vagy csak egyszerűen szét akar választani minket. És ebben az esetben nem a párunknak kell bebizonyítani az ártatlanságát, hanem a másik személynek (aki azt mondta, hogy a párunk hűtlen) kell bebizonyítani a párunk bűnösségét. Persze, ha már többen, egymástól távol álló emberek állítják, hogy a párunk megcsal minket, akkor már jogunk van a kedvesünk elé állni, és megkérni, hogy mondja el, igaz e. De nem kell egyből neki esni. A hűtlenség jeleihez tartozhat még esetleg, ha a párodnak mindig akad valami dolga, lemondja sorra a találkozókat, és egyre kevesebbet hív fel téged telefonon is. De minden esetben, mielőtt bármit is lépnél, bizonyosodj meg róla, hogy a párod valóban megcsal.

Köszönjük hogy ránk szánta az idejét, és ne felejtse el a többi hűtlenség jelei cikkünket is megnézni.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak